„Ne csak mindig az elmélet…”

szakmai kirándulás a Ferencvárosban 
KMM 14

Mondják, hogy mesélni sok mindenről lehet, ezek egy részét el is hisszük, de sokkal jobban elfogadjuk, ha a gyakorlatban is láthatjuk.

Tudják ezt a Közművelődési munkatárs másodéves hallgatói is, akik a közeli vizsga feszültségét gyakorlati tereppel való ismerkedéssel próbálják feloldani. Nem teljesen sikerült, de a ferencvárosi Művelődési Központban (FMK) történt látogatás egy napra feledtette bennük ezt a bizsergő érzést.

Morassi László igazgatóhelyettes mutatta be a művelődési központot, mesélt a programokról, azok szervezésének hátteréről. Kollégája (Jetti) pedig lehetőséget teremtett arra, hogy egy valódi színpadon álljanak a hallgatók és egy pillanatra híres színésznek vagy éppen énekesnőnek képzeljék magukat.

A szakmai nap következő állomása a IX. kerületi Mester utcai Pincegaléria és Közösségi színér volt.

Itt a hallgatók saját korosztályuk kulturális szokásairól, a nekik rendelkezésre álló ferencvárosi lehetőségekről hallhattak információkat. A Galéria fiatal alkotóművészeknek kiállítóhelye, előadóknak bemutatkozási lehetőség, és az alkotóknak (íróknak, költőknek) szakmai műhely is. Nyerusay Viktória a Galéria munkatársa élvezetes előadása felejthetetlen élmény volt a hallgatóknak.

További hírek

Összes hír

TESZTVERZIÓ — a szamalk-szalezi.hu másolata, nem az élő oldal. Levelet nem küld. Az élő oldal: www.szamalk-szalezi.hu