Kategória: Iskolánk élete
-

Az a:r:c-projekt vendégszereplése a horvát fővárosban
Már két éve tart az együttműködésünk a Zágrábi Liszt Intézettel, amely során több sikeres közös esemény is megvalósult.
Megjelent
Elolvasom
-

Szakdolgozatok 2024
Az idei szoftverfejlesztő szakdolgozatok között is volt nagyon sok kiváló dolgozat!
Megjelent
Elolvasom
-

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőinek ünnepélyes eredményhirdetése 2023/2024. tanév
Lezárultak a 2023/2024. tanévi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek (OSZTV) döntői.
Megjelent
Elolvasom
-

Válogatás az elsőéves szoftverfejlesztőink munkáiból – 2. rész
Az alábbi játékokat elsőéves nappalis szoftverfejlesztő diákjaink készítették órán kívül, szorgalmi feladatként, előre kiadott feladat vagy saját ötlet alapján.
Megjelent
Elolvasom
-

Művészeti Bemutató a Horvát Fővárosban
Örömmel jelentjük be, hogy iskolánk, a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium, 2024. június 7-én, 14:00 órakor vendégszerepel a zágrábi Liszt Intézetben.
Megjelent
Elolvasom
-

Berczeli Edit harmadik helyezést ért el!
Iskolánk diákja ismét öregbítette a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium nevét.
Megjelent
Elolvasom
-

Válogatás az elsőéves szoftverfejlesztőink munkáiból – 1. rész
A második félév záróprojektje Javacript óra keretében egy alap webáruház elkészítése volt. A feladaton mindenki egyénileg dolgozott egy saját, előre megtervezett designterv…
Megjelent
Elolvasom
-

DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2024
Kőrösi Tamás végzős fotográfusunk az idei évben is sikeresen pályázott a DUE médiahálózat diákújságíró pályázatán
Megjelent
Elolvasom
-

Középiskolai Diákprojektverseny 2023/2024
A 2024-es Országos Középiskolai Diákprojektversenyen az a:r:c projekt a harmadik helyezést érte el.
Megjelent
Elolvasom
-

Divattervezők vizsgabemutatója
Készen állsz, hogy megismerd a jövő divatját? Csatlakozz hozzánk május 31-én a suli aulájában, ahol a másodéves divattervezők vizsgabemutatóján a legújabb trendteremtők…
Megjelent
Elolvasom
