Kategória: Iskolánk élete
-

Szakmai gyakorlat Zebegényben – 1. hét
Művészeti szakos tanulóink idén nyáron is Zebegényben töltik szakmai gyakorlatukat. A tanárok és a diákok is nagyszerűen érzik magukat és mindeközben remek…
Megjelent
Elolvasom
-

Végzett osztályok 2018
„Égre szegezett tekintettel kell végezni a földi dolgokat… Amit szeretettel csinálunk, az maga is szeretet…” Szalézi Szent Ferenc Június 7-én lezajlott az…
Megjelent
Elolvasom
-

Tanévzáró ünnepség 2018
A 2017-18-as tanév évzáró ünnepségén Igazgató Úr kiemelte, hogy iskolánk célja a szalézi értékrend közvetítése, valamint a versenyképes szakmai tudás átadása. Meghívott…
Megjelent
Elolvasom
-

Flipping First záró rendezvény
Iskolánk igazgatója, Halász József és Bok Péter informatikatanár jelenleg a Flipping First nemzetközi projekt záró találkozóján vesz részt Hollandiában. A találkozón minden…
Megjelent
Elolvasom
-

Boldog Sándor István liturgikus emléknapja
2018. június 8-án Óbudán a Sándor István parkban megrendezett játéknapon iskolánk is képviseltette magát. Boldog Sándor István liturgikus emléknapján az óbudai szaléziak…
Megjelent
Elolvasom
-

A Szakma Sztár Fesztivál győzteseit köszöntötték a Parlamentben
Az áprilisi XI. Szakma Sztár Fesztivál országos szakmai tanulmányi verseny győzteseit köszöntötték a parlamentben, ahol Kövér László átadta a szakmánként első három…
Megjelent
Elolvasom
-

Total Dance – BALETTKALAND
2018. május 10-én az OperaKaland 11. szériája ezúttal a balett világába kalauzolt bennünket. A Magyar Nemzeti Balett széles modern repertoárjából három kedvelt…
Megjelent
Elolvasom
-

Teöreök Aladár Országos Tanulói Verseny
Örömmel számolunk be arról, hogy iskolánk Irodai titkár szakirányon részt vevő 13. évfolyamos tanulói képviselték intézményünket a Teöreök Aladár Országos Tanulói Versenyen.…
Megjelent
Elolvasom
-

Látogatás az Igazgyöngy Alapítványnál
Faltis Alexandra és Faltis Roberta tanárnő Berettyóújfalura látogatott az Igazgyöngy AMI alapítványhoz. A Kirakhatod a kirakatba országos kirakat – és képzőművészeti pályázat díjazottainak adták át…
Megjelent
Elolvasom
-

Kalligráfiai workshopot tartott Derossi Raja atya
A kalligráfiai workshopok sorában ma elsőként Gnana Pragasam Derossi Raja atya tett látogatást iskolánk művészeti műhelyében. Grafikus és dekoratőr tanulóinknak mesélt szülőhazájáról, anyanyelvéről. Nagyon izgalmas volt szakmai szempontból megismerkedni…
Megjelent
Elolvasom
