Kategória: Hírek
-

Gólyanapra visszatekintés
Az alábbi képek határozottan bizonyítják, hogy ugyan a nyári szünet vége okozhat letargikus tüneteket, azonban az évkezdés telhet jó hangulatban is 😉
Megjelent
Elolvasom
-

Az idei első DÖK gyűlés napja volt ez
Illetve elsősorban hétfő, de mindenképp fontos megjegyezni, hogy a mai nappal a tanév első DÖK gyűlése is megtörtént! Ezt követően havi rendszerességgel…
Megjelent
Elolvasom
-

-

Idegenvezetők a Hősök terén
Másodéves idegenvezetőink a minap a Hősök terén jártak, ahol az ezredéves emlékmű szoborgalériával ismerkedtek. Mivel a nyár végi időjárás még szolgált némi…
Megjelent
Elolvasom
-

Érdemes informatikai pályát választani a lányoknak is!
Női példaképek a kiberbiztonsági szakmákban Négy országból (Spanyolország, Bulgária, Írország és Magyarország) kilenc partner egy nemzetközi projektet indított 8 hónappal ezelőtt Be@CyberPro…
Megjelent
Elolvasom
-

A turisztika szakos tanulóink csapatépítője
A múlt heti csapatépítő nap keretein belül az elsős turisztikásaink rögtön egy kis versenyt rendeztek. Négy csapat indult az első helyezésért „mini…
Megjelent
Elolvasom
-

Wamdia találkozó
A napokban zajlik a Wamdia projekt zárótalálkozója, melynek a spanyolországi Alcalá de Henares városa ad otthont. Iskolánkat pedagógusaink, Hegedüs Helén és Koblencz Máté…
Megjelent
Elolvasom
-

Szalézi bemutatkozó előadás
Elsőseink ma reggel egy úgynevezett bemutatkozó előadáson vettek részt, minek fókuszában a szalézi szellemiség és értékrend megismertetése volt. Az előadáson Claudius atya…
Megjelent
Elolvasom
-

Veni Sancte szentmise
A Szent István Bazilika előtti téren a tanévkezdő VENI SANCTE szentmisén iskolánk is képviseltette magát. A lélekemelő esemény szervezését ezúton is köszönjük…
Megjelent
Elolvasom
-

Elindult a 2019/2020-as tanév!
A tegnapi, ünnepélyes évnyitóval iskolánkban is kezdetét vette a 2019/2020-as tanév.
Megjelent
Elolvasom
