Kategória: Diákélet
-

Képek a Klébiből
Február 7-én sajtóbejáráson vett részt a Közművelődési és Közönségkapcsolati Szakember Képzés végzős osztáya. A bejáráson a Klebelsberg Kulturkúria Tóth József Füles –…
Megjelent
Elolvasom
-

Berlinben jártak diákjaink!
A karácsonyi kirakatverseny díjaként, dekoratőr szakos diákjaink elutazhattak Berlinbe, az alábbi beszámolót küldték nekünk: Berlinben jártunk! Első sorban szeretnénk megköszönni a remek…
Megjelent
Elolvasom
-

Budapesti séták folytatás
Az idegenvezetők a hideg téli időjárás ellenére is járták Budapest utcáit. Megismerkedtek egy turisztikailag kiemelt terület, a zsidó negyed nevezetessègeivel, voltak a…
Megjelent
Elolvasom
-

Hód verseny eredményhirdetés
Iskolánkban több osztályban párhuzamosan zajlott a e- Hód verseny, ami 2018. november 12-16 között került megrendezésre. Nagy számban informatikai szakjaink diákjai vettek részt…
Megjelent
Elolvasom
-

Színházi fotós-próbák fotográfus diákjaink részére
A színházi fotózás tanórán kívüli, nem kötelező foglalkozás. Már régebben tervbe vettem, hogy a fotós csoport tehetségesebb diákjait elviszem egy-egy próbára. A…
Megjelent
Elolvasom
-

-

Gazdasági informatikusok és Programtervező informatikusok programozási órája
Szoftverfejlesztő informatikus, és gazdasági informatikus diákjaink képzésük során több munkaformát is kipróbálhattak programozás órán. Pár héttel ezelőtt az órán páros munka segítségével…
Megjelent
Elolvasom
-

Code Week
Iskolánk az Európai Code week pogramban, vett részt, másodéves szoftverfejlesztő szakos tanulónk, Nagy Bence, közreműködésével. Lego Mindstorms EV3-as készleteinket, próbálhatták ki az…
Megjelent
Elolvasom
-

CAD-CAM informatikusok gyárlátogatása
Másodéves CAD-CAM szakon tanuló diákjaink az NCT Akadémia nyílt napján vettek részt. Meghallgattak számos előadást, valamint részt vettek a gyárlátogatáson is. Diákjaink…
Megjelent
Elolvasom
-

E-Hód verseny
Mi az E-Hód? Bebras: Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) – MINDENKINEK A HÓDítsd meg a…
Megjelent
Elolvasom
