Kategória: Büszkeségeink
-

Szakma Sztár verseny döntőjében három grafikus diák
Örömmel és büszkeséggel adunk hírt arról, hogy iskolánkból a Szakma Sztár döntőjébe három grafikus tanuló jutott be!
Megjelent
Elolvasom
-

KMM1 közművelődési munkatárs képzés diákjaival egy nagyszabású munkán 🙂
Ünnepélyes keretek között adták át március 21-én a felújított óbudai szalézi oratóriumot és a tartományfőnökséget. Az épületet Erdő Péter bíboros, prímás áldotta…
Megjelent
Elolvasom
-

Kreatív Technikum
Iskolánkat – tíz másik iskolával együtt – az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiválasztotta, hogy a „zászlóshajó” intézmények egyikeként vegyen részt a Moholy-Nagy…
Megjelent
Elolvasom
-

Képregény / cégbemutató
A web órán képregény/cégbemutató témában 4 pályamű rendkívüli ötletességről adott tanúbizonyságot.
Megjelent
Elolvasom
-

Igazán büszkék vagyunk
Mint ismert, a 2021/2022. tanévben ismét megrendezésre kerülő Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) szakképesítések területi…
Megjelent
Elolvasom
-

Iskolánkban színjátszó kör indul!
Iskolánkban színjátszó kör indul, melyet iskolánk egyik tanulója, Labanc Dániel vezet. 😎🎩🎭Dani végzett színész, az Újszínház ( Élet kapuja, Fatia Negra, Csiksomlyói…
Megjelent
Elolvasom
-

TEACH ME HOW TO DESIGN
2021. június 9-e lesz az a dátum, amikor iskolánkban újra lehetőség nyílik a személyes beiratkozásra!
Megjelent
Elolvasom
-

Fenntarthatósági témahét beszámoló
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a köznevelésben 2021. április 19-23. között hirdeti meg a Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja, a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai…
Megjelent
Elolvasom
-

Pedagógiai munkatárs – végzett diákok ajánlásai
Pedagógiai munkatárs szakon végzett diákjain ajánlása.
Megjelent
Elolvasom
-

Képregény készítés webes felületen
Az elsőéves szoftverfejlesztő diákoknak a síszünet előtt szorgalmi feladatként adtam ki egy képregény készítését webes felületen, a tanult oldalalakítási eljárások segítségével. A…
Megjelent
Elolvasom
