Iskolánk a Divat-, jelmez- és díszlettervező szakmán belül a Divattervező szakmairányt indítja.
Esti divattervező képzés felnőtteknek
Azoknak, akik már tudnak varrni, szeretnek rajzolni, és szeretnék a meglévő tudásukat professzionális tervezői szemléletté fejleszteni.
Egyéves, intenzív szakmai program, amely a meglévő rajzi és varrási alapismeretekre épít. A képzés végigvezeti a résztvevőket a teljes tervezési folyamaton: az első ötlettől a digitális portfólión át a saját tervezésű vizsgakollekció kivitelezéséig.
Kinek ajánljuk?
Képzésünk olyan dolgozó felnőtteknek és pályamódosítóknak szól, akik rendelkeznek alapvető rajzi és varrási készségekkel, és ezeket szeretnék tudatos szakmai tudássá fejleszteni.
A program nem az alapoktatást helyettesíti, hanem a meglévő ismeretekre épít. Célja, hogy a résztvevők egy intenzív szakmai műhelymunka során felkészüljenek a divattervező szakmai vizsgára és az önálló alkotómunkára.
Milyen munkakörben tudsz elhelyezkedni a képzés befejezését követően?
- Stílustanácsadó
- Divattervező
A képzés időtartama
11 hónapos, rövidített képzés
2026. szeptembertől 2027. szeptemberig, októberi szakmai vizsgával
Mennyibe kerül?
A térítési díj első és második szakképesítés esetén
ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT szolgáltatási díj: 45.000 Ft/félév
A képzés szakmai fókuszpontjai
- Kortárs tervezői szemlélet – A hallgatók megismerik a kortárs divattervezés tervezési folyamatait, a formaképzés módszereit, a modellezést és a kreatív problémamegoldás eszközeit.
- Professzionális portfólió – A képzés során digitális prezentáció formájában felépített portfólió készül, amely tartalmazza a kollekció koncepcióját, látványterveit, műszaki rajzait és dokumentációját.
- Vizsgakollekció – A képzés második felében minden hallgató saját tervezésű vizsgakollekciót készít, amelyet a szakmai vizsga részeként mutat be.
Időbeosztás
Időbeosztás és oktatási rend
Az órarendet úgy alakítottuk ki, hogy teljes munkaidő mellett is elvégezhető legyen a képzés.
- Kedd (17:00–20:00) – Elméleti alapozás, művészet- és divattörténet, szakmai kommunikáció.
- Csütörtök (17:00–20:00) – Tervezési gyakorlat, digitális tervezés, portfólióépítés.
- Szombat (8:00–16:00) – Műhelymunka, szabásmintakészítés, modellezés és kivitelezés és rajzórák.
Jelentkezési feltételek
Bemeneti kompetenciamérés
A hivatalos jelentkezési feltételek – érettségi bizonyítvány, egészségügyi alkalmassági igazolás – mellett a felvételi folyamat része egy bemeneti kompetenciamérés is.
A kompetenciamérés célja annak megállapítása, hogy a jelentkező rendelkezik-e azokkal az alapokkal, amelyekre az intenzív képzés biztonsággal építhető.
A gyakorlati feladat során nem a hibátlan kivitelezést keressük, hanem a technológiai szemléletet, az eszközhasználatot, a pontosságot és a problémamegoldó készséget.
Oktatóink
A képzést olyan szakemberek vezetik, akik az oktatás mellett aktív alkotóként is jelen vannak a divat, a jelmeztervezés, a grafika és a vizuális kommunikáció területén.
Több évtizedes szakmai tapasztalatukat hazai és nemzetközi projektek, kiállítások és szakmai együttműködések során szerezték. Célunk, hogy hallgatóink ne csupán tananyagot kapjanak, hanem valós szakmai szemléletet és naprakész gyakorlati tudást is.
Gyakori kérdések
Kiknek szól a képzés?
Olyan felnőtteknek, akik már rendelkeznek rajzi és varrási alapismeretekkel, és ezeket szeretnék továbbfejleszteni.
Dolgozhatok a képzés mellett?
Igen. Az órarendet kifejezetten teljes munkaidő mellett tanuló hallgatók számára alakítottuk ki.
Szükséges korábbi divattervezői végzettség?
Nem. Tervezői előképzettség nem szükséges, de az alapvető rajzkészség és a varrógép biztos használata igen.
Mennyi időt igényel a képzés az órákon kívül?
A műhelyfeladatok és az önálló tervezési munkák rendszeres otthoni felkészülést is igényelnek, ezért érdemes heti több órát önálló munkára is tervezni.
Kik tanítanak?
Aktív szakemberek, tervezők és szakoktatók, akik több évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek.
Fontos tudnivalók
Képzési helyszín
1035 Budapest, Fényes Adolf utca 8.
A munkarend elnevezése
A szakképzési törvény kivezette az esti munkarend szóhasználatot, ehelyett a továbbiakban (a nappali munkarendtől történő megkülönböztetés céljából) nem nappali megjelölést használjuk.
A nem nappali jogviszony tartalma: A korábbi iskolai rendszerű oktatás helyett ezentúl felnőttképzési jogviszonyban történik a képzés, de a korábbiakhoz képest lényeges különbség, hogy a felnőttképzési jogviszony feltételei is megváltoztak. A változás legfontosabb eleme, hogy a nem nappali felnőttképzés a hirdetett képzések tekintetében államilag támogathatóvá vált, ami maga után vonja képzési díj csökkenését.
Végzettség
A nem nappali munkarend szerinti felnőttképzés keretében megszerzett szakmai végzettség ugyanolyan értékű, mint az iskolai rendszerű bizonyítvány.
Létszámkeret
Az osztály a minimum osztálylétszám (24 fő) beiskolázása esetén indul.
A képzés időtartama
11 hónapos, rövidített képzés (2026. szeptembertől 2027. szeptemberig, októberi szakmai vizsgával)
A képzés bemeneti követelménye
- Érettségi
- Foglalkozásegészségügyi alkalmassági vizsgálat szükséges
FONTOS: A képzés vagy az ágazati vizsga beszámításával kezdhető meg, vagy egy bemeneti kompetenciaméréssel. Ha jelentkezőnek van bizonyítvánnyal igazolt kapcsolódó oktatási előzménye vagy szakirányú munkatapasztalata, akkor mérés nélkül iratkozhat be a szakra.
Térítési díj
- Első és második szakképesítés esetén: ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT szolgáltatási díj: 45.000 Ft/félév
Amit iskolánk biztosít
- Szociális támogatás
- Meglévő (hozott) tudás beszámítása: felmentés tanulás/vizsga alól
- Elektronikus tananyagok és segédanyagok
- A képzés ideje alatt Adobe Creative Cloud használatát otthoni gépen is!
- Tartalomszolgáltató rendszer https://etananyag.szamalk-szalezi.hu/
- Virtuális tanulási tér, elektronikus kurzusok, vizsgákra való felkészüléshez tananyagok, gyakorló feladatok biztosítása
- Nemzetközi programokon, képzéseken való részvétel lehetősége
- Hazai és nemzetközi kulturális programok látogatása (galériák, múzeumok, fesztiválok, búcsúk stb.)
- Folyamatos tanulmányi ügyfélszolgálat és házipénztári szolgáltatás
- Munkavállalói angol nyelvoktatás, általános angol nyelvoktatás, melynek célja munkahelyi elhelyezkedés elősegítése
- Szakmai vizsgáztatás (korábban: OKJ vizsgáztatás)
- Internet eléréssel rendelkező gyakorlóterem, tanórán kívüli használathoz
- Iskolaorvosi, iskola pszichológusi szolgáltatás
- Iskolánk tanulóinak nappali és felnőtt képzésen is diákigazolványt biztosít.




Új. intenzív divattervezőképzés iskolánk kreatív palettáján!
Iskolánk új kreatív képzése a szuperintenzív, 11 hónapos esti Divattervező képzés, melyre PONT TÉGED várunk! A beiratkozáshoz töltsd ki a jelentkezési lapot 🙂











Szeretnél Te is részt venni képzésünkön?
Kattints a gombra, jelentkezz online!

-

👗 Szakmai látogatáson a végzős divattervezők
A DIV2 osztály tanulói április 30-án a Goldberger Múzeumba látogattak, ahol a Textilipari Gyűjteményt tekintették meg.A program során a diákok betekintést nyerhettek…
Megjelent
Elolvasom
-

👗 SHIFT – Vizsga Divatbemutató 2026
A SZÁMALK-Szalézi divattervező szakos végzős tanulói idén a „SHIFT” témára építették vizsgakollekcióikat.A cím a váltás, elmozdulás és nézőpontváltás gondolatát járja körül –…
Megjelent
Elolvasom
-

Divattervező szak – divatbemutató
A SZÁMALK–Szalézi Technikum és Szakgimnázium elsőéves divattervező szakos tanulói divatbemutató keretében mutatták be legfrissebb munkáikat. A bemutató során a diákok a képzés…
Megjelent
Elolvasom
-

Somfay Fanni és Kiss Rebeka alkotásai
Az alábbi képeken láthatók azok a ruhák, amelyek beválogatásra kerültek az V. Római Művészeti Iskolák Biennáléjára. A mini kollekció két tehetséges divattervező,…
Megjelent
Elolvasom
-

Nemzetközi siker!
Nemzetközi sikernek örülhetünk. Idén végzett fotográfus diákunk Farkas Sára – Get Home Safe című vizsgamunkája a Rómában megrendezésre kerülő V. Biennale of…
Megjelent
Elolvasom
-

Az a:r:c-projekt vendégszereplése a horvát fővárosban
Már két éve tart az együttműködésünk a Zágrábi Liszt Intézettel, amely során több sikeres közös esemény is megvalósult.
Megjelent
Elolvasom
-

Művészeti Bemutató a Horvát Fővárosban
Örömmel jelentjük be, hogy iskolánk, a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium, 2024. június 7-én, 14:00 órakor vendégszerepel a zágrábi Liszt Intézetben.
Megjelent
Elolvasom
-

Középiskolai Diákprojektverseny 2023/2024
A 2024-es Országos Középiskolai Diákprojektversenyen az a:r:c projekt a harmadik helyezést érte el.
Megjelent
Elolvasom
-

a:r:c a Család-barát műsorban
Faltis Roberta tanárnő és Szabó Maja divattervező szakmairányos tanuló képviselték iskolánkat a DunaTV Család-barát műsorában
Megjelent
Elolvasom
-

Francia diákok iskolánkban
Iskolánk egy izgalmas és inspiráló hetet töltött francia diákok és tanárok társaságában. A látogatásuk alkalmával lehetőségük nyílt betekinteni művészeti képzéseinkbe, és részt…
Megjelent
Elolvasom
-

Divatbemutató
Iskolánk nagy múlttal rendelkező művészeti oktatási palettáját 2021. óta színesíti a divattervező képzésünk, amelynek első generációja idén vizsgázik. A vizsga fő témája…
Megjelent
Elolvasom
-

Művészeti Kiállítás – Kreatív árnyékok projekt
2022. június 30-án (csütörtökön) megnyitásra került a Kreatív árnyékok (Kreatív képzések job-shadowing tevékenysége) c. projekt zárókiállítása.
Megjelent
Elolvasom
-

Divatbemutató a fenntarthatóság jegyében
A Fenntarthatósági témahét keretében Divat-, jelmez- és díszlettervező képzésben tanuló diákjaink egy nagyszerű kollekcióval álltak elő a fenntarthatóság jegyében. Hatalmas munka áll…
Megjelent
Elolvasom
-

Fenntarthatósági témahét az iskolánkban (2022. május 25-29.)
A változatos programok között a divattervező dákok az öltözködéshez kapcsolódó programokat és a divatbemutatót bonyolítottak le, zenés bemutatóval egybekötött beszélgetést hallhattunk, hogy…
Megjelent
Elolvasom



